Elveszett szerelmem 1. (Sarti napló töredékek)

Az Elveszett szerelmem sorozat egy a lelkem mélyéig felkavaró szerelem elvesztéséről, a szakítás feldolgozási folyamatáról szól. Arról a folyamatról, amikor az ember újra és újra nekifut a talpraállásnak, miközben igyekszik a fájdalmas élményeket a maga előnyére fordítva magasra emelni, integrálni. Épülni belőle.

Régen, ha láttam egy filmet, ami érzelmileg nagy hatással volt rám, nem voltam hajlandó beszélni róla. Óvtam az érzelmeket, amik felgerjedtek bennem, sem befolyásolni, sem elnyomni nem engedtem volna senkinek. Az emberekkel is így vagyok. Ha valaki távozott az életemből, akkor az ő hatása alatt álló területek lezárásra kerültek, kegyeletből és lojalitásból vörös bársonykorlátot emeltem köréjük és őriztem őket mások behatásától. Ezek a múzeumi területek sajnos később érzelmi aknákká alakultak, ha nem oldottam fel idejében a zárlatot. A legóvatlanabb pillanatokban rájuk lépve, óriási hiányérzettel kavart érzelmi viharokat borítva rám.

Azt gondoltam ez emlékek megőrzéséről szól, de sajnos nem. Akkor ajándékozni valakinek egy darabot a lelkünkből, amikor elmegy, öngyilkos dolog. Lefojt, elfojt és nem értem, miért nem működöm. Belső múzeumként megpróbálni megőrizni mulandó dolgokat, meddő dolog, már csak azért is, mert ezek a dolgok, amíg élnek is pillanatról-pillanatra változnak, megfoghatatlanok.

Másrészt, ha érintetlenül őrzök magamban egy ilyen helyzetet, én sem adom meg neki, ami jár. Sem azt, amit akkor érdemelt, amikor történt, sem az azóta történt változásaimon átszűrt megvilágítást. Nem ad, inkább elvesz, energiát, életerőt, életkedvet. Belső temetővé, fekete lyukká válik.

A baj nem a megőrzéssel, hanem az érintetlenséggel van. Miért féltem az érzelmeimet? Miért gondolom, hogy ha beszélek róluk vagy másokat is meghallgatok a témában, megváltoznak, eltűnnek? Miért gondolom, hogy csak akkor az enyémek, ha egyedül én érzem őket?

(2006)

fotó: mAndalír ( https://www.pexels.com/hu-hu/@borbala-kohalmi-2154695202/gallery/ )

(A kétezres évek elején néhány évig egy görögországi kis faluban éltem, itt születtek a Sarti napló bejegyzései. Ez az időszak rendkívül intenzív volt számomra komfortzónán kívüli élmények tekintetében. A naplóban a megéléseimet, formálódásomat rögzítettem a lehető legpontosabban, keresve az összefüggéseket.)