“Légy a Ragazze hőse!” pályázat

"Online magazinunk, a Ragazze.hu megújulásával egyidőben pályázatot hirdetünk, melynek keretében keressük a Ragazze Hősnőit. Az új, inspiráló kezdeményezés célja, hogy a hölgyek megoszthassák saját életük kihívásaival és sikereivel teli, példaértékű történeteiket.

Ki lehet a Ragazze Hősnője?

A pályázatra öt kategóriában várjuk a jelentkezőket: Karrierváltás, Segítségnyújtás, Közösségépítés, Életmódváltás és Kiút a krízisből. Ezekben a témákban a hölgyek bemutathatják, miként találtak új utat a szakmai pályájukon, hogyan nyújtottak vagy kaptak segítséget nehéz időkben, építettek ki támogató közösségeket, változtattak életmódjukon, illetve hogyan küzdöttek meg életük mélypontjával.

Karrierváltás – kiégés vagy más élethelyzet miatt új karriert alakítottál ki és megtaláltad benne önmagad

Segítségnyújtás – nehéz élethelyzetben lévő embernek, csoportnak nyújtottál támaszt és ezáltal fordult jóra a sorsa

Közösségépítés – megérezted az egységben rejlő erőt és felépítettél egy női/helyi/vállalkozói közösséget

Életmódváltás – egy betegség, túlsúly vagy rossz közérzet miatt váltottál és sikeresen lefogytál vagy sportolni kezdtél vagy alakítottad át szokásaidat tudatosabbá, egészségesebbé

Kiút a krízisből – megjártad a poklot – például válás után új, jobb élet építettél ki, munkanélküliség után sikeres karrierbe kezdtél, kiléptél egy bántalmazó kapcsolatból -, de saját erődből sikerült a mélyből a felszínre jönni és megtalálni a harmóniát

A Ragazze Hősnője pályázat különleges lehetőséget kínál arra, hogy a nők bátran beszámoljanak arról, miként alakították át életüket – akár a karrierváltás során, amikor új szakmai utakat fedeztek fel, akár abban, amikor segítségnyújtással támogatták egymást, vagy közösségeket építettek. Ugyanígy, az életmódváltás és a krízisből való kilábalás témakörei is arra ösztönzik a jelentkezőket, hogy megmutassák: a nehézségek ellenére is lehetséges a boldogulás és az önmegvalósítás.

A Ragazze.hu célja, hogy ezen pályázaton keresztül megmutassa, milyen sokszínűek és erősek a nők, és történeteik milyen módon inspirálhatják a közösség tagjait. A pályázat minden résztvevője hozzájárul ahhoz, hogy a női közösség még összetartóbbá és támogatóbbá váljon."

Írásos bemutatkozó anyagom

Videós bemutatkozó anyagom

A harmincas éveim elején jártam. Azt mondhatom, hogy éppen “csúcsra járt” az életem. Egy évtizedes karrierépítés után - az üzleti világ és az irodai munka korlátozó hatásaitól eltávolodni akarva - Görögországba költöztem. Ez egy hosszú, önismereti kirándulás volt, amelyben idegen közegben, a korábbitól eltérő kihívásoknak tettem ki magam, világot láttam, megismertem a barátság és a szívből vezérelt élet erejét. Hazaérkezve visszaköltöztem a fővárosba és felvettem a korábbi szakmám fonalát. Úgy éreztem, sokkal jobban kezelem az élethelyzeteimet, a szakmámon belül elmozdultam a korábban csak vágyakozva szemlélt kreatív területek felé. Bátrabb voltam, bíztam a megérzéseimben és az erőmben. Úgy éreztem, magamban, a munkámban és a magánéletemben is teljes vagyok. Itt vagyok, ragyogok, már csak a szerelem hiányzik. 

Ekkor ismertem meg Nárcisszuszt, aki se külsőleg, se az élethelyzetét tekintve nem volt ideális jelölt. Nem volt az esetem és nem is volt szabad, viszont kipécézett magának és megállíthatatlanul nyomult rám. Máig nem tudom pontosan megmondani, hogy hosszú ellenállás után mi nyitott meg felé. Részben a kisördög bennem, aki mindig is tapasztalni akart, sokszor nem szokványos élethelyzetekbe rántva bele ezzel. Részben az az erő, ami buzgott bennem, azt súgva, hogy minden helyzetet kézben fogok tudni tartani, mindent kibírok. Részben az a gyengéd vágy, hogy a másik fele, a partnere és hátországa legyek egy férfinak, támogatva őt a kibontakozás útján. Részben pedig a “világ megmentője” késztetés, amivel elementáris erővel toltam mások elképzeléseinek szekerét, mentettem meg őket saját élethelyzeteiktől, ha ők maguk tettek érte, ha nem. 

Hagytam magam meghódítani a gazdag érzelmi világa, dekadens művész lénye, gáláns férfiassága, mohó szeretetvágya által. Beszippantott a magánya, tragédiafüggősége, tehetetlensége saját érzelmi ügyei területén. Tiszta emberi és női késztetések vezettek, jó szándék, gyengédség, szenvedély, együttérzés, nyitottság, kíváncsiság, mégis az életem legembertpróbálóbb, legfelkevaróbb, legpusztítóbb élményének nyitottam utat ezzel a döntéssel. Mint amikor az ember egy réten sétál, gyönyörködik a tavaszban, a virágokban, a madárdalban és csak akkor veszi észre, hogy lápvidékre ért, amikor kezd elmerülni és bizony minden mozdulatára mélyebbre kerül. A láp egy olyan dagonya, amelyben minél hevesebben próbál szabadulni az ember, annál mélyebbre kerül, a szabadulás útja a nyugalom és a lebegés lehet. 

Az én szabadítóm egy lelki tanácsadó volt, aki, meghallgatott engem és legnagyobb megdöbbenésemre azt mondta, hogy a párom jó eséllyel nárcisztikus (nem nárcisztikus vonásokkal rendelkezik, hanem klinikai értelemben személyiségzavaros) és ha kedves az életem, elindulok kifelé a kapcsolatból. Felháborodtam: én szeretem ezt az embert, dűlőre szeretnék vele jutni, megértem őt azért, amilyen, hiszen ezésez történt vele, szüksége van rám, majd ha túl lesz rajta jobb lesz. De az elvetett mag szépen lassan kicsírázott bennem, lépésenként elkezdtem rájönni, hogy igaza van. Innentől kezdett kibontakozni előttem, hogy a manipuláció már úgy gúzsba kötött, hogy mozdulni sem tudok, a gázlángozás porrá zúzta az igazságérzetemet, az énképemet és a józanságomat és az évek óta tartó csapolás annyira lecsökkentette az energiaszintemet, hogy képtelennek éreztem magam arra, hogy tegyek magamért valamit. És ekkor vettem észre azt is, hogy nehéz helyzetemben teljesen magam vagyok. Elszigetelődtem mindenkitől, aki támaszt nyújthatna, ráadásul Nárcisszusz - ahogy a nárcisztikusok, szociopaták általában - bántalmazó oldalát a négy fal közé tartogatta, a környezetünkben élő emberek felé becsületes, tisztelettudó, felelősségteljes, megbízható ember képét mutatta. Így bármerre indultam panasszal, segítségkéréssel, értetlenségre találtam.

Hetekig tartó felkészülés következett. A további életem kereteinek kitalálása és megszervezése mellett a lelki megerősödés volt a legfontosabb feladat. Persze ez még nem a gyógyulásról vagy az újjáépülésről szólt, hanem arról, hogy az elszakadás, a szakítás és az elköltözés konkrét élményeit végig tudjam vinni a közben potenciálisan rám zúduló ellenállással szemben, amelyben arra lehetett számítani, hogy minden korábbi eszközét a legnagyobb hatásfokkal fordítja majd felém. Megfigyeltem mivel manipulál, hogyan gázlángoz és nem engedtem bele magam érzelmileg, hanem magamban igyekeztem lejátszani a dolgot, hogy ha megtörténik, újra, ne bukjak bele. A vastag bőr és süket fülek mellett szükség volt egy kis taktikázásra is, hiszen a nárcisztikus emberek, ha elutasítják őket, gonoszak, agresszívek és bosszúállók. Ép (vagyis amennyire az volt) bőrrel akartam elhagyni a házat. És borzasztóan féltem.  

Az érzelmi szálak lazítását nagyban megkönnyítette az, hogy elkezdtem meglátni a valóságát annak, amiben éltem. Ugyan tettleg sosem bántalmazott, de a lelki bántalmazás teljes eszköztárát felsorakoztatta, tökéletes érzékkel előtérbe helyezve a legérzékenyebb pontokat. Kiforgatott mindenemből, semmim sem maradt. Szó szerint nem volt a birtokomban, még a semmi se, hiszen a semmi a kiüresedés, egyfajta nullpont, ahonnan el lehet indulni felfelé. Ehhez képest én tele voltam zűrzavaros és felkavaró érzésekkel, zaklatottan dülöngéltem a belső világomban a vele töltött évek zavarba ejtő élményei és érzései között. Évekig tartott, mire feldolgoztam mindezt és végre eljutottam a semmi megkönnyebbülést hozó ölelésébe. 

Amikor elhagytam Nárcisszuszt, az első feladat a lelkiismeret furdalással való megküzdés volt, nem a fájdalom vagy a veszteség érzet. Meg kellett küzdenem azzal a gondolattal, hogy 10 évet áldoztam valamire, ami nem vezetett sehova. És még csak Nem is az elvesztegetett idő volt a fontos. Hanem hogy beletettem ebbe a kapcsolatba ebbe a folyamatba mindent, ami tőlem telt. És a kapcsolat nem, hogy nem vezetett el oda, amit ígért, vagy amit remélni lehetett volna tőle, hanem kiforgatott mindenemből, amim addig volt. Nem tudtam elszámolni ezekkel. Se magamnak. Se a családomnak se másoknak, akiket érdekelt a sorsom.  

Később jöttem csak rá, hogy csak azt vehette el vagy törhette porrá bennem, ami nem is igazán volt az enyém. Innentől elkezdődhetett bennem egy újraértékelése és átválogatása azoknak a dolgoknak, amiktől úgy éreztem, hogy megfosztott ez a kapcsolat. Mindennel kapcsolatban végiggondoltam, hogy miért kellett, igazán kell-e és ha igen volt a válasz, szépen, apránként újra integráltam. Így gyakorlatilag újjáépültem, de már igazi, minőségi alapelemekből, stabilan és átgondoltan. Idő közben fény derült a gyengeségeimre is, vagyis megmutatkoztak azok a területek, ahol támadható, bántalmazható vagy manipulálható voltam. Találtam olyat is, amiben én voltam a manipuláló, vagyis ráláttam saját rossz mintáimra és sérüléseimre is. Így jöttem rá, hogy az empataságomon túl a megmentési kényszerem egy rossz irányba fordított egós erő volt, bizonyítani akartam, hogy megtalálom a megoldást, mindenáron. 

Nem csoda hát, hogy a lelkifurdalás másik bugyrában a kudarc-érzés kapott helyet, hogy őt nem tudtam megmenteni. Minden erőfeszítésem ellenére Nárcisszusz az együtt töltött évek során egyre depressziósabb lett, egyre mélyebbre ásta magát saját belső poklában. A közöttünk zajló, majd egy évtizedes küzdelem - élethalálharc - amelyben én mindenáron igyekeztem őt visszakapcsolni az élet forrásaihoz, rávezetni az életörömre, ő pedig mindenáron próbált engem a sötét mélységekbe húzni, mindkettőnket felőrölt. Én megúsztam öt év “börtönnel”, ő - egy betegség révén, amire a szakításunk után derült fény - elhagyta a földi világot. 

Az újjáépülésem - ahogy a Szex és New Yorkban is elhangzik a szakítótörvény szerint - nagyjából a kapcsolat fele idejéig, kb. öt évig tartott. Egy erdő széli kis házban, távol az emberektől, többnyire egyedül, teljesen leegyszerűsített életmód mellett. Hosszú-hosszú befelé figyelés, baráti beszélgetések, olvasás. Sírás, földön fekvés, görcsben gubbasztás. Több hullámban jöttem rá arra, hogy mennyire alapos volt bennem a pusztítás, mennyire elhittem a torz tükrökben látott képemet, hiszen hosszan és számtalan területen működtem tovább úgy, mintha Nárcisszusz még mellettem lett volna.  

Az első időkben kiválasztottam pár dolgot, amit nem annyira meggyőződésből csináltam, csak kellettek, hogy érezzem, hogy megteszek valamit magamért. Viszont később nagyon beváltak és ma is részei az életemnek. Napi 10 km séta a kutyámmal, minden nap egy óra jóga. És emellett a lassú és fájdalmas szembenézés a dolgaimmal. Egy női jóga oktatói tanfolyam, ahol furcsa módon a részt vevők háromnegyede épp szakított, szakítani készült vagy úgy érezte szakítania kellene. Számtalan sírásba torkolló vagy éppen a lelkem egekbe emelő meditáció és gyakorlás. Koncentráció, tanulás, vizsga, ami emlékeztetett a korábbi tetterőmre, harckészségemre. Egy könyv az önszeretetről, ami azóta is formálja az életemet. És egy szerelem, amely ugyan nem szökkent szárba - jól is tette, hiszen teljesen alkalmatlan lettem volna minőségi párkapcsolatot működtetni - viszont elindított egy belső úton, és azóta is rajta tart.  

E felé a férfi felé törekedve ébredtem rá arra, hogy szeretet-kapcsolatokat csak mély önismeretre és önszeretetre érdemes építeni. Az önismeret kiszabadít a manipuláló attitűdből, segít, hogy a kapcsolatainkat ne olyan dolgok forrásának tekintsük, amit nem adunk meg magunknak, az önszeretet pedig képessé tesz mások tiszta szeretetének befogadására. Hiszen a legnagyobb és legértékesebb dolog, amit másnak szeretetből adhatok, az én magam vagyok (nem a megfelelésparám, nem az egóm, hanem az önMagom), és aki engem szeret, az is így van ezzel.  

Egy “akkor” és egy “most fotó rólam 

Videós bemutatkozó anyagom

https://www.youtube.com/watch?v=hhHoPrAkgFE