szabadság

A szabadság az, ha akadály nélkül eggyé válhatok igazi önmagammal, a lélekmagommal, és szívemből megélhetem, kiteremthetem a fizikai síkra a bennem levő és folyamatosan megszülető dolgokat, anélkül, hogy a külvilág megtorlásától kellene tartanom. Itt is érdemes egyenként megnézni a definíció elemeit:

"Akadály nélkül eggyé válhatok" - ha nem tehetem, mi/ki az oka? A hétköznapi életben legtöbbször külső körülmények vagy más emberek határai miatt érezzük azt, hogy nem működhetünk szabadon. A belső úton a fókusz, majd az attitűd átalakulásával észrevehető, hogy a szabadság nem külső körülmények függvénye, bennem születhet meg, és csakis én távolíthatom el az akadályokat saját szabadságom útjából. Ez a változás nem a vastag bőr kifejlesztésével vagy a "leszarom tabletta" bevétele után történik meg, hanem azzal, hogy megértem: én tettem magamra kötőféket mások elvárásaival kapcsolatos elképzeléseimmel, rosszul értelmezett gondoskodással/szeretettel, a függésből adódó megfelelés kényszerrel, magam alábecsülésével és még sorolhatnám.

A szabadságom megélésének első akadálya az önszeretet és önismeret hiányossága. Hiszen csak akkor tudom magam képviselni, határokat húzni, azokat átlépni vagy revideálni, magamat megtámasztani, az életem dolgait mérlegre tenni, szétszálazni, dönteni, utat választani, vagyis mindennel, ami a szabadság összetevőihez tartozik, akkor tudok kapcsolódni, ha ismerem magam és ki tudok magam mellett állni. Vagyis szabadon kapcsolódom igazi önmagammal. Ha ismerem magam, akkor tudom mire van szükségem és kitől (magam tudom magamnak megadni vagy másokkal való kapcsolódásban élhetem meg). Önismeretben látom meg azt is, hogy az igazi szabadság nem szabadságharc eredménye.

A második akadály sokszor a felnőtt attitűd hiánya, vagyis saját magam függésben tartása valamely (kreált vagy valós) külső hatalomtól. Ez lehet szülő, az ő energiáit képviselő partner, munkahelyi főnök, barát , szomszéd, aki szimbolizálja a szabadságom megvalósulása előtti akadályt. De csak szimbolizálja, képvisel egy hiányosságot, ami bennem van. A felnőtté avatott ember képes felelősséget vállalni az életéért, döntéseiért, elengedni az áldozatiságot, a kifelé mutogatást. És persze rájön, hogy a szabadság nem korlátlanság, nem ereszdelahajam és szállokaszéllel. Hiszen az az állapot, amikor bármit megtehetek, senkit nem érdekel vagy senki nem mer ellenkezni, az nem szabadság, hanem magány. A legnagyobb szabadságot az önként vállalt odaszentelődések biztosítják számomra.

Szóval, mi van akkor, ha saját belső "játszóterem" szeretném összekapcsolni a külvilággal, azaz a kapcsolódásaimban akarom meghonosítani és megélni a szabadságom? A tapasztalatom az, hogy ha belül már összehoztam a szabadság feltételeit, a külvilágban már nincs nagyon sok dolog vele. A feltétel nélküli kapcsolódásokban már nem akarom befolyásolni a másik működését, a kíváncsiságom és a tudat, hogy úgyis belőlem teremtődnek, már nem kéri az életem eseményeinek befolyásolását (konkrét események megtörténtére való vágyakozást), így azokkal a helyzetekkel, amik korábban a szabadságom megnyirbálást jelentették, már nem találkozom.