Hol a (s)öröm?!

A világ csodálatos hely. Nem csak azért, mert csodás megéléseket és élményeket ígér minden lakója számára az élete útján. Hanem azért, mert minden szeglete és történése csodás logikával illeszkedik egy rendbe, amely egyetlen dologról szól: az örömről. A világ spirituális megközelítése tiszta fizika, nem egy homályos külső tudat által kitalált manipulációs játék, amelyben az a tét, hogy mennyire tudunk megfelelni dolgoknak vagy mennyire vagyunk jók egy adott szempontból. A belső út, a lelki munka, az önmegismerés, önszeretet és az ún. spirituális fejlődés célja nem az, hogy jobb emberré váljunk, hanem az, hogy önmagunkká váljunk. És ahogy ezt tesszük, rájövünk, hogy ezzel éppen integrálódunk az Univerzum logikus rendjébe. 

Jól tudjuk, fizikai tanulmányainkból, hogy minden energia. Az energia hol sűrűbb formában, alacsonyabb rezgéssel van jelen, így jöttek létre a körülöttünk levő anyagi dolgok, a tárgyak, a természeti környezet, de még a testünk is. Hol pedig magasabb rezgéssel vesz körbe vagy éppen tölt ki bennünket, amit gondolatok, érzelmek, lelki folyamatok, érzések formájában tapasztalhatunk meg. Ennek ellenére sokunk számára nem természetes, hogy bármit csinálunk, tulajdonképpen energiákat mozgatunk, ami kölcsönhatásba lép a körülöttünk levő energiákkal. Így, ha teszünk vagy nem teszünk, ha az érzéseinket megosztjuk vagy elfojtjuk, ha gondolunk valamit vagy éppen máson járatjuk az eszünket, az mindig energiamozgatás és mindig hat. Mindig. Energiát adunk és kapunk vagy éppen nem adjuk oda, esetleg felismerünk másban olyan energiákat, amire vágyunk, ahhoz hozzáférünk vagy éppen nem. Így létrejön vagy éppen feltorlódik az áramlás, és ez az energia-összegződés mindig teremt valamit. Valami olyat, ami a benne résztvevőket tükrözi (amikor pedig magamban vagyok, akkor engem). Sokszor olyan módon, ahogy nem számítanak rá, olyan képet kapva magukról, ami nem komfortos. 

Csodálatos hely ez a világ, mert ilyen módon nem csak pont az vesz körbe, ami ilyen vagy olyan módon hozzánk tartozik, de az egészet körbeöleli egy teljesen logikus, kizárólag egymásra épülő dolgokból alakuló, tökéletesen biztonságos rendszer. A világon minden információ, minden, amit látunk, amit tapasztalunk, amit érzünk vagy amire emlékezünk. Minden információ saját magunkról, arról, hogy gyúródhatunk, alakulhatunk, transzfromálódhatunk azzá a csodás lénnyé, aki az Univerzum szándékából és saját vállalásokkal megszületett, azzal a céllal, hogy megtanuljon örülni.  

Mert mi az öröm? A bennem kialakult egységből és harmóniából születő szeretet, amit kiáramoltatok a világra, a hála pedig az, amikor ezt valaki vagy valami befogadja és visszatükrözi. Az öröm a nyitottság és az integráció készsége, a tudat, hogy ami bennem és körülöttem van, jó. Az ősbizalom, a bizalom magamban és a másik létezőben. Az az érzés, hogy tiszta forrásból, tiszta energiákat áramoltatok. Hogy a másik is így tesz, így amit kapok, azt el tudom fogadni, amit adok az értékes és megtalálja a helyét. Az öröm része az is, hogy mindennek értelme van és kiszámítható, az integráció elsajátítható, az integráció lépései pedig nem várnak el tőlem olyasmit, amit nem akarok megtenni, ne volna jó nekem. Az öröm és megérkezés, az otthonosság és biztonság érzését táplálja az is, hogy az Univerzum rendje nem egyezik meg a vad és kíméletlen fizikai világban tapasztalt rendszerrel, hiszen az utóbbi az előbbinek csak egy része. Aki csak a fizikai síkra koncentrál, az annyira adekvát tapasztalatokat szerez, mintha egy hosszú szövegről csak a szövegkörnyezetből kiragadott mondatokból szeretne tájékozódni. 

Földi világunkban nagyon messze távolodtunk a Forrás tisztaságától, a Teremtő szándékától és az egységben rejlő harmóniától. Magunkra pakolt ezzel-azzal torzítjuk, elkenjük, kiforgatjuk magukból a bennünk buzgó tiszta forrás energiáit. Igyekeztünk a magunkkal hozott öröm-, hála- és szeretet-emlékeket felszínes, a külső világból származó, manipulációval szerzett energiákkal kapcsolódva megélni, de egyre nagyobb számban jövünk rá arra, hogy ez nem AZ. Nem az igazi. A fogalmak - öröm, méltóság, bőség - kiüresedtek, a jelentésük megváltozott, és elhittük, hogy csak az ér valamit, ami látszik. Egyre több bajunk van, testi-lelki szinten, a dolgok újra és újra szétesnek körülöttünk vagy elporladnak az ujjaink között.  

A legtöbben azért indultunk el a belső úton, hogy megjavítsunk valamit. Ami eleve rossz bennünk és újra meg újra fájdalmas helyzetbe sodor. Ami jó volt, de eltört vagy csalódtunk benne. Ami meg volt, de nem tudtuk megtartani. Vagy amire vágytunk, mindig is, de sose tudtuk elérni. Szegény, szomorú gyerekek vagyunk, akinek a huzakodás közben eltört a mindenki által birtokolni vágyott játéka vagy az a felnőtt vagyunk, aki csak mosolyog ennek a gyermeknek a könnyein, tudván, hogy vannak ennél fontosabb dolgok is az életben. Talán meglepő az új szemszög, amit mutatok: ez a felnőtt sem felnőttebb a síró gyermeknél, csak megtanult túllépni saját érzésein, késztetésein. És talán még meglepőbb, ha azt mondom: Nincs fontosabb a bennünk lobogó tűznél! Nem vagyunk rosszak! Semmi nem romlott el! Csak meg kell tanulnunk örülni! És bizony rögös az út, ami ide elvezet. 

Az öröm tanulásának felvetésekor nem arról a közhelyes képről beszélek, amikor valakiről kiderül, hogy halálos beteg és hirtelen meg akar szagolni minden útjába kerülő rózsát. És nem is arról, hogy a zen életérzés azt kívánja, hogy minden nap húsz percig hallgassuk a madarak énekét. Hanem arról, hogy addig, amíg nem ismerjük és szeretjük meg magunkat bizonyos mértékig, nem vagyunk képesek átélni az örömben létezés érzését. Pillanatnyi örömeinket beárnyékolja a félelem (meddig tart? mit követel tőlem?), az aggodalom (ha megengedem valakinek, hogy örömöt okozzon, vajon függeni fogok-e tőle?), a szégyen (megérdemlem? tudom-e viszonozni?), a bizonytalanság (ha elfogadom, vajon mit okoz bennem?) kérdései. Az igazi öröm áramlás, nem egy pillanatnyi elégedettség. Az igazi örömben úgy üdvözlöm az örömem tárgyát, mintha saját részem tért volna vissza hozzám, hosszú távollét után, megnyugtató, otthonos érzéssel, és ezzel egy magasabb szinergiára emeli a többi részt. Ehhez azonban tudnom kell, hogy ki vagyok, éreznem kell, hogy “meg tudom tartani a teret” ennek a változásnak. És szeretettel kapcsolódni ehhez a csodás lényhez, akit megleltem magamban. Nem elhinni, hogy “megérdemlem”, “jár nekem” az, amit kapok, hanem tudni, élni, hogy ami megtalál, az együtt rezeg az én energiáimmal, a részem. Továbbá tudnom kell, hogy amit adok, az nem a félelmeim, aggodalmam tovább delegálása, öngyepás gondolataim kompenzációjának elvárása, elképzeléseim továbbörökítése, túlműködő érzelmi területeim lecsapolása. 

Az öröm útja azért nehéz, mert először azokkal a dolgokkal kell szembenéznem, amelyekkel elvágtam magamtól az öröm lehetőségét. Vagyis azokra a dolgokra, amelyek révén eltávolodtam magamtól. Ezt sok megközelítésben lehet végezni, van, aki gyerekkori traumákat tár fel és kezel, van, aki későbbi élményeket vesz górcső alá vagy éppen elmúlt életek emlékei között keresgél, a családállítás módszerével. Ezek nem azért kell, hogy fájdalmasak legyenek, mert kiderül, hogy ekkor vagy akkor mégsem érdemeltem meg a szeretet áramlását, hanem azért, mert rámutatnak, hol, hogyan, mire hivatkozva távolodtam/hagytam magam eltávolítani magamtól. Jól tudom, hogy a felidézett fájdalom ugyanúgy tud fájni, mint amit az aktív élményben átél(t)ünk, mégis azt gondolom, hogy a traumafelvetést és -kezelést érdemes inkább információforrásként megközelíteni, nem beégetni az élményeket, esetleg billogot tenni magunkra, amit életünk végéig hordozunk. És nagyon fontos, hogy az önszeretet szándékával merüljünk el ezekben az élményekben, pont úgy forduljunk magunk felé, mintha a gyermekünket látnánk egy nehéz életszakaszban küszködni. 

A konkrét élményfeldolgozást és agyalást azért is érdeme egy ponton elengedni, mert a viselkedésünket befolyásoló elképzelések, attitűdök, minták, védekező reakciók mögött álló gondolatiság nagy része a tudatalattiban tárolódik. Így a gondolkodós, beszélgetős módszerek mellé érdemes olyanokat is választani, amelyek egyenesen oda hatnak: meditáció, különféle masszázsok, lélekmasszázsok, reiki, jóga vagy éppen a testben tárolt emlékekkel dolgozó eszközök (kineziológia, érintésterápia, stb.). Ezek már a saját energiarendszerünket hangolják, tisztítják. Előfordulhat, hogy ezekből a kezelésekből is szabadulnak fel emlékek, benyomások, amiket érdemes tudatosan helyre tenni, így párhuzamosan jól jöhet a beszélgetős kísérés is. 

Még egy nagyon fontos gondolat az öröm útjához: sose felejtsd el, hogy a cél az öröm! Ne vágj bele a folyamatba, ha magadat megregulázó viselkedést, egy jobb ént szeretnél elsajátítani! Ne használd az öröm útját az áldozatiság vagy hatalomvágy hullámoztatására, manipulációs céllal! Készülj fel, hogy ha nem vágysz örömben lenni, akkor nagyon sok küzdelmed lesz saját magaddal, mire el tudod fogadni, hagyni tudod működni, át tudod engedni magadon az Univerzum bőségét! 

És készülj fel arra is, hogy közben felnősz, miközben egy boldog gyermeket hordozol majd magadban. Büszke leszel, mert képviselni tudtad magad egy nehéz helyzetben, elégedettséget fogsz érezni, mert kommunikálni tudtad a méltóságod, könnyeket csal a szemedbe, amikor egy régi vágyad teljesül és szétreped a mellkasod az örömtől, amikor megéled az áramlást valakivel, és látod, hogy boldoggá tetted őt ezzel. Készülj fel, hogy minden áramlóvá válik benned. És ekkor fogsz majd rájönni: az élet maga az áramlás, szemben az életben levés/túlélés darabos, robotikus mozdulataival.  

Azt kívánom: áramolj az örömmel! Jó utazást!