Fókusz-pókusz, avagy miért van szükséged a kíséretre a lelki folyamataidban

Akár a spiritualitás érdekel, akár valamilyen coaching vagy életvezetési technika alkalmazása mellett tetted le a voksod, bizonyosan találkozhattál már azzal a megállapítással, hogy a fókusz vezetésén múlik sok minden. A figyelem irányítása, egy kívülálló sajátos szemszögének vagy a koncentrációban való megtartó erejének bevonása a folyamatodba azért fontos, mert a cél a tudatállapotod megváltoztatása, ami egyedül nagyon nehezen megvalósítható.

Mi a baj a tudatállapotoddal?

Mindannyian az gondoljuk, hogy a bennünk munkáló értékítélet egy objektív értékrend része: ami engem bánt, az mindenkit bántana, ami nekem fáj az nem kérdés, hogy bárki másnak is fájna. Ez sajnos tévedés. Az élményeimre épülő megéléseim, hogy miket érzek velük kapcsolatban, hogy milyen válaszaim születnek akár tudati, viselkedési szinten, milyen gondolatmenet révén próbálom feldolgozni, mindezek az általam begyűjtött információk körének és az én sajátos feldolgozási rendszeremnek a kimenetei. Közrejátszik a személyiség, a hozott értékrend, az elképzelésekből kialakított önkép, a lelki sérüléseim és az azok védelmére kialakított rendszer és még sorolhatnám. Még ha hangsúlyt is helyezek egy élményben arra, hogy igazságos legyek, objektív szemszöget nem tudok felmutatni. Ezt a sokoldalú és összetett, pillanatnyilag rám jellemző rendet nevezhetjük aktuális tudatállapotnak, amely kiindulási alapot jelent a mindennapi életemben. Ebből jó eséllyel akkor mozdulok csak ki, ha valami olyan trauma ér, ami teljesen kizökkent az eddigi berendezkedésből.

Spirituális alapigazság, hogy azt lehelled életre, aminek a figyelmed adod. Ez a teremtés alapja, amivel biztosítod, hogy olyan dolgok kapjanak helyet az életedben, amikkel kapcsolódni tudsz. A tudatosságod és koncentrált figyelmed (fókuszod) határozza meg, hogy ezektől autó után kötött konzervdoboznak érzed-e magad az életedben vagy megajándékozod magad azzal az érzéssel, hogy egy belülről kifelé, a szívedből kiinduló, ott megalapozódó világot teremtesz magad köré.

Látható, hogy nagyon nem mindegy, hogy azt a figyelmet, lendületet, nyitottságot és kíváncsiságot, amit a fókusz megkíván, mi felé irányítod. Ha a felszíneden maradsz és az élményeid vagy kreált önképed adta szemszögből próbálod kiválasztani azt a területet, ahova a tudati hangsúlyt teszed, vagy ha nincs ilyen, szép elveket vágyakat fogalmazol meg, hogy abba tedd a felsorolt előre vivő energiákat, nem biztos, hogy eljutsz a változáshoz, csak mert (úgy gondolod, hogy) fókuszálsz ezekre. Mindkét esetben azért, mert a változás, amit a gondolati síkról táplálsz, nincs lehorgonyozva szíved-lelked tiszta mélységeibe. Ehhez pedig önismeret szükséges.

Fura módon az önismeret útjának elején, de sok későbbi ponton is egy másik ember szemszöge tud forradalmi áttöréseket hozni. Olyan emberé, aki dolgozott már az adott területtel, ezért megengedi magának, hogy felfrissített attitűddel tekintsen az adott témára. Aki megélte már, hogy az elején leírt, sokesetben önkéntelenül kialakított tudatállapotot (időnként, aztán tartósan is) le lehet cserélni.

A szemszög megváltoztatása, amellett, hogy végtelenül felszabadító tud lenni, teljesen újszerű megoldásokhoz, továbblépési lehetőségekhez vezet. Elengedhetetlen abban a folyamatban, amely a kívülálló, egó alapú működésre épített, megmerevedett, félelmektől zilált és védekező álláspontból folyamatosan szűkülő életteret fenntartó, hátráló önképedet elindítja az önazonosságod felé.

fotó: mAndalír

Vegyünk erre egy példát: induljunk el visszafelé az időben, és nézzük meg, hogy sok mással karöltve mi alapozta meg ezt az önképet, ezt a lényegedtől, valóságodtól elszakadt működést. Az újszülött babának nincsenek kétségei. Kezdetben nem érez bizonytalanságot, hogy az igényei vagy az őt érő ingerekre adott válaszai jogosak-e. Aztán ez szépen, lassan változni kezd, annak megfelelően, hogy milyen reakciókat kap a megnyilvánulásaira. És erre válaszul elkezd a személyiségéhez illeszkető túlélési technikákat kialakítani. Ha a dolog nem működik magától, tudatosan kell magára irányítania a róla gondoskodó felnőttek figyelmét, ezért a fókusza kifelé fordul. Meggyökerezik az életében a megfelelés, illetve a kapcsolódás manipulálásának lehetősége, fontossága. Vagyis a manipuláció (ReviDict ☛) és a folyamatos kifelé fókuszáltság - mennyire fogadnak el, mennyire sikerül elérnem amit akarok - már nem csak az életmódjának, hanem az önképének, önértékelésének is részévé válik.

Mindez azért történik így (jó eséllyel mindannyiunk esetében), mert a gyerek a születésétől kezdve függő viszonyban van a szüleitől, az őt körülvevő, őt nevelő felnőttektől. Ez ezeknek a kapcsolat(ok)nak alap adottsága, így nem szükséges semmilyen szélsőségre gondolnunk, nem csak olyan életekben feltételezhetjük a fókusz kifelé fordulásának jelenségét, ahol a szülők alkalmatlanok a feladatra, hogy kiegyensúlyozott gyerekkort biztosítsanak utódjaik számára.

Hogy jön ide a fókuszpókusz?

Ez az egyik legjellemzőbb példa arra, hogy a fókusz megváltoztatása kulcsfontosságú lehet. Akárhány évesek vagyunk, sokan a mai napig úgy éljük az életünket, hogy kimozdíthatatlanul bele vagyunk ragadva a kiszolgáltatott gyermek szemszögébe és nem nagyon látunk ki belőle. Erre mondják a különféle keleti filozófiák azt, hogy alvó gyermekként létezünk, egészen addig, amíg valamilyen hatásra ébredezni nem kezdünk. Ez a hatás pedig a fókusz tartós, illetve ismétlődő önmagunk felé fordítása, amit nevezhetünk úgy is, hogy önismereti, önszeretetet felé megtett út.

A magad felé fordított fókusz áldásos hatásait először csak pillanatnyi helyzetekben, felvillanó élményekben tapasztalod meg. Valamilyen módon szembesülsz vele, hogy a dolgok máshogy is lehetnek. Megengeded magadnak, hogy máshogy dönts, lehetővé teszel a magad számára valamit amiről úgy gondoltad, neked nem szabad. Megengeded valaminek, hogy máshogy történjen, mint ahogy megszoktad, működtetted. Nyitsz egy új rátekintést valamire, ami azonnal más úton fogja tovább lendíteni az életed vagy más életérzést nyújt majd.

Vagyis: miért van szükséged egy Fókuszpókra, azaz egy másik emberre, aki irányítja a fókuszod?

fotó: mAndalír

Hát ez az én dolgom, azt hiszem. Hogy ébresszelek, bontogassam a légvárat/börtönt/kínzókamrát, amit magad köré építettél a beragadt szemszögedből. Hogy megmutassam: egy világ létezik azon a csőhálózaton kívül, amiben eddig közlekedsz. És hogy – ha megengeded -, addig ismételgessem ezt az impulzust, amíg a tudatállapotod elindul az átalakulás útján, egy önazonos jövő felé. Hogy megtartsalak ezekben az élményekben, ha már ráéreztél és elkísérjelek ahhoz a ponthoz, ahol megújult szemszöged révén felnőtté válsz és átveszed a felelősséget az életed minden apró részlete fölött.

Nem áltatlak, az út hosszú lesz. Néha elkap majd a gépszíj, és boldogság (ReviDict ☛) jár át, úgy érzed majd, hogy rátaláltál az útra, egyedül is megy vagy rákapcsolódtál a belső vezetésre. Aztán néha úgy kelsz majd fel, hogy úgy érzed szétesett vagy összeomlott az egész, és te megint aprócska gyermekként kuporogsz egy bokor alatt, a sötét erdő mélyén és arra vársz, hogy valaki megmentsen. Nincs ezzel semmi baj, a fejlődés vonala mindig hullámzóan vezet magasra, és én mindig ott leszek, ha hívsz, hogy visszavezessem a fókuszod az élet csodás rendjére, az univerzum feléd áramló bőségére, a szabadság (ReviDict ☛) borzongató hívására, saját önvalód megismételhetetlen szépségére.