Gondolatok a horgolásról

A horgolásról sokaknak a fehér kontyú nagymamák jutnak eszébe, akik a fotelben ülve böködik a meleg zoknit az unokájuknak, miközben a macska dorombol a lábuknál ülve. Ki ne ismerné azokat az AI fotókat, amelyek havonta körbeszántják a netet, és amelyeken körbehorgolt unokák, autók és egyebek szerepelnek. Ezt a sztereotípiát gondoltam kicsit megtorpedózni az alábbi gondolatokkal. 

Én úgy nőttem fel, hogy édesanyám szebbnél-szebb ruhákat kötött és horgolt a babáimnak. Mindenki irigyelt értük. Aztán tini koromban azért, mert olyan pulcsijaim és sapkáim voltak, mint senki másnak. Bizony, az egyikre még a nevemet is ráhorgolta... 

Anyunak különleges, kifinomult ízlése volt, amellyel néha elég érdekesen formálta az enyémet: előfordult, hogy vérre menően összevesztünk a ruhaboltban, mert olyasmit nézett ki nekem, ami nem tetszett/nem felelt meg tökéletesen az aktuális tinidivatnak, aztán akaratom ellenére megvette. Ezek lettek a legszeretettebb darabjaim, mert nem remélt sikereket arattam bennünk: egyedi voltam, csajos, különleges. 

Ezzel a két indíttatással csaptam bele annakidején a böködésbe és valószínű az sem véletlen, hogy elsőként virágfüzérből álló choker nyakláncot horgoltam a család összes nőtagjának. 

Hosszú évek alatt bomlott ki bennem, hogy azon túl, hogy csudaszép és egyedi dolgokat készíthetek magamnak, mi a jó a horgolásban. Évekig tartott, hiszen a horgolás egy többrétegű és többdimenziós dolog, amibe a világ szinte összes jelensége belefér, és így végigkísérhet egy hosszú, belső úton A-ból B-be, hogy stílusos legyek, “sorvezetőként”. 

Ha a tudat felől indulunk, a horgolás kifésüli a gondolatokat. A koncentráció, amellyel egy-egy mintát követek, vagy egy bonyolult részletet/felmerült problémát megoldok, segít kitisztítani az agyam. Ha olyan részhez érek, ahol csak böködni kell, mert nincs különleges részlet, az már szinte meditatív, mert eljuttat a nemgondolkodás állapotába. A jobbról balra haladás a jobbkezeseknek ellentétes az írás irányával, ami hihetetlenül üdítően hat az agytekervényekre. Ugyanakkor belopja a tudatba a varázslatos erejű “eltérő szemszög” alkalmazásának lehetőségét. Az, hogy hogyan horgolunk, számtalan szempontból lehet tükör, ugye nem kell mondanom, mire utalnak a túl szoros vagy egyenetlen sorok? A leírt minták alkalmazása fegyelemre nevel, és ha elegünk lesz a vezetettségből, elemi erővel törhet fel a kreativitás. Én például sokszor kezdem a munkát minta alapján, de soha nem készítettem még semmit teljesen a leírásnak megfelelően. 

A horgolás egy külön világ, egy teljesen saját projekt, ahol nem vár el és nem értékel senki, ahol a büntetésem legfeljebb az lehet, hogy vissza kell bontanom egy darabon. De mivel nekem az út a lényeg, nem a megérkezés, én sose bántam, pedig sokszor jártam így, volt, hogy kész pulóvert fejtettem fel, hogy végül olyan legyen, amilyennek szeretném. Ebbe a világba bele lehet feledkezni, bele lehet bújni, akár menekülvén a zavaró külvilág elől, de átjáró is lehet egy ennél sokkal érdekesebb másik térbe: saját belső világomba. Böködés közben számtalanszor találtak meg sugallatok, ötletek, de fordultak meg bennem konfliktusok, találtak megoldásra problémák. 

A horgolás énidő és saját tér, akkor is, ha közben a család elbontja a házat körülöttünk vagy éppen zümmög a sorozat, hogy ne legyen csend. A kreatív és koncentratív tevékenység ugyanis minden körülmények között beindítja a mélyre nyúló csatornákat, összekapcsol MAgunkkal, tükröz, vezet és megjutalmaz, ha elérünk egy mérföldkőhöz. 

A horgolás megmutatja, hogy milyen viszonyban vagyok magammal (a ‘jajjdebénavagyoktól” a “hűdeügyesvagyokig”), megmutatja az önszeretet útját és módjait (vajon miért horgoltam az első években mindig másoknak?), bátorságot szít (a “Sárkányok anyja” köpenyt kép alapján horgoltam, amibe beleszerettem, de nem találtam hozzá mintát), kitartásra sarkall (el tudod képzelni hány szem van egy “Sárkányok anyja” méretű pulcsiban?) és kreatív problémamegoldásra/önálló útválasztásra tanít (az ingyenes minták a legtöbb esetben hibásak, de eddig még mindent megcsináltam, amit akartam). 

Végül, de nem utolsósorban a horgolás kulcs a nőiséghez a testképtől az öngondoskodáson át, és a méltóság, szabadság fogalmain keresztül a női szerepekig, a női összefogásig, a női-férfi kapcsolódásig, a szakralitásig. A horgolás próbára teszi a döntésképességet és az ízlést. Hiszen, ha magamnak akarok horgolni, különleges darabokat, amik jól is fognak állni és szívesen fogom hordani, azt megelőlegezi, hogy ki tudom választani mi az, ami tökéletesen önazonos számomra és egyúttal kifejezi azt, amit mondani akarok magamról a világnak. A VágyamTárgya projekt kigondolásakor az egyik legfontosabb dolog volt számomra, hogy olyan divatot teremtsek, amely a természetes nőiségre helyezi a hangsúlyt a felszínes, öncélú és férfisoviniszta "hústálalással" szemben. Finoman és rafináltan kacér, ötletes darabokat keresek ma is, a női testet eltorzító, meggyötrő és otromba módon lemeztelenítő divatirányzatoktól eltérően.

És hogy végül mi a jutalom? Nem, nem a darab, az melléktermék (értékes és élvezetes, de az).  A jutalom az önmegismerés, az önszeretet, a fellelt harmónia, amelyhez már eszközeim is vannak, hogy fenntartsam, a kreativitás, amely először a problémamegoldásoknál szükséges, majd a nagyvonalúság és a női dinamika megszületésén keresztül az önálló teremtésig vezet, a stabilitás, hogy bármit meg tudok oldani, majd a nyitottság, hogy ez az egész varázslatos világ csak akkor jelent egyedüllétet, ha azt akarom, más esetben mások hasonlóan csodás világával összekapcsolható. 

---

szerző: Kőhalmi Borbála - mAndalír (Kérlek, ha idézel, tüntesd fel a szerzőt!)