A VágyamTárgya sztori

A sámáni eszköztár egyik eleme az a szertartás, amelynek során ilyen vagy olyan szempont szerint összegyűjtött energiáinkat belefújjuk egy tárgyba, majd az energiák minősége szerint a tárggyal kezdünk valamit. Az egyik mód, hogy olyan energiákat gyűjtünk össze a szív tér egy elkülönített szegmensébe, amelyektől meg akarunk szabadulni - hitetlenség, harag, félelem - vagy olyan személyekkel kapcsolatos energiákkal dolgozunk, akik valamely negatív attitűdöt képviselnek az életünkben. Az összegyűjtött energiákat egy pálcába fújjuk, majd elégetjük, ezzel szimbolikusan és energetikailag is transzformálva a nem kívánt, alacsony rezgésű energiákat. Az “elégetett” energiák, élmények, emberek rezgésszintje megemelkedik, így vagy integrálhatóvá válnak, vagy alkalmasak lesznek arra, hogy szeretetből kapcsolódjunk velük. Ha végképp nem megy se egyik, se másik, akkor csatlakoznak az Univerzum szeretetenergiájához. 

A másik eset, amikor vágyott dolgokat projektálunk tárgyakba vagy olyan dolgokat, amikért hálásak vagyunk és többet szeretnénk belőlük. Ilyenkor a tárgy a képviselőjévé válik ezeknek az energiáknak, a környezetünk részeként állandóan kapcsolatba kerülünk velük. A kapcsolódás emlékeztet a vágyra, arra, hogy mit szeretnénk elérni és erőt is ad a feléje törekvéshez. 

Évekkel ezelőtt, egy jógatanárom vezette elő a szertartást, amelynek során meditatív állapotban először le kellett festenünk magunkban egy képet egy jövőbeli időpillanatról, amelynek megvalósulására vágyunk. Végig kellett vennünk, hogy hol vagyunk, miért pont ott, hogy nézünk ki, milyen mozdulatban vagyunk, mindez mit szimbolizál, milyen életérzés van bennünk és ez az egész miért okoz örömet. Majd rögzíteni a képet és végül belefújni egy tárgyba. Végül a tárgyat a környezetünkben elhelyezni, ahol látjuk, napjában többször meg is érinthetjük, elmerenghetünk a komplex benyomáson, amit képvisel. Ez a tárgy a VágyamTárgya. Az enyém egy szív alakú horgolt illatpárna volt, amelyre nap-mint-nap rácseppentve a kedvenc olajaim cseppjeit, emlékezem. Már az illat is képes elérni ezt a hatást. Az akkor lefestett képpel pedig a mai napig dolgozom és úgy vélem, már csak egy hajszál választ el a megvalósulásától. 

Ha belegondolunk, ez a vágytárgy pontosan fordítva működik, mint a hétköznapi életben ugyanezen a néven emlegetett megszerzésre szánt dolgok. A mindennapi életben megtetszik egy ruha, ékszer, autó, ház, megvágyjuk azt, majd elkezdünk érte dolgozni. Gürizünk, hajtunk, még több munkát vállalunk, bármit beáldozunk érte vagy a pénzért, amibe kerül. És a vége az, hogy mire megkapjuk, nem futja többre egy megfáradt, kiégett mosolynál. És vagy futunk tovább, felrögzítve egy újabb nyulat a versenyagár hátára vagy megállapítjuk, hogy - bár színesíthetik az életet vagy megkönnyíthetik a dolgunkat, de nem a tárgyak tesznek boldoggá. 

A trükk az, hogy a sámáni VágyamTárgya esetében a tárgy rögtön az elején meg van, a vágy pedig egy ideális vagy örömteli létállapotra mutat igazából. A munka, ami ekkor elkezdődik, és az energiák, amiket a cél érdekében mozgósítunk, nem egy külső valami felé irányulnak, hanem befelé. A vágy elérésének eszköze pedig az, hogy formáljuk magunkat, pontosabban, hogy kiemeljük magunkból azt a részt, amely képes elfogadni és meg is tartani energetikailag azt, amire vágyunk. 

---

szerző: Kőhalmi Borbála - mAndalír (Kérlek, ha idézel, tüntesd fel a szerzőt!)